Játékidő IV.

Vérebet nevelünk?

 

Oszkár napról napra izmosodik, erősödik, egyre több mozgásra van igénye, próbálgatja az erejét.

Már nem elég a csendes rágcsálás, a kezem utáni forgolódás - harcolni akar. A régi törölközővel kezdődik, amit fekhelyül tettem a földre. Mikor egyik nap felveszem, hogy kirázzam: elkapja a sarkát. És többé nem ereszti. Morogva húzza /közben a farkcsóválása jelzi, hogy csak játék az egész/, szánkózik a szőnyegen, rángatja. Ha a felém eső végét a fejére borítom, percekig képes magában tovább veszekedni vele, míg kihámozza magát. Aztán várja, hogy fogjam már meg a másik végét és próbáljam elvenni tőle. Észre se veszi, de közben megtanul ugrani is, hogy elkaphassa a csücsköt a levegőben. Olyan erősen képes harapni már, hogy a törölközővel együtt őt is meg tudom emelni. Eleinte 3-4 perc után kifárad, ráfekszik - ezzel jelzi, hogy vége. Pár nap után már én hagyom abba a játékot, ráborítva a másik végét, mert félelmetesen vérebként kezd viselkedni. Ajaj! Lehet, hogy ezt elrontottuk?!

A következő kétséges ötlet egy kötélre kötött labda megvásárlása. Oszkár végtelenül dühödten ugat rá, morogva rohangál vele a szobában. Iszonyúan felbosszantja a tény, hogy a kötél rágása, húzása közben a labda jön utána, a labdát megragadva viszont a kötél nem ereszti el. Egyszerre a kettőt képtelen megfogni. Ha el akarjuk tőle venni, ráharap a kötélre és semmiért nem engedi el. Teljesen bevadul, fut, bukfencezik vele. Ha pár pillanatra magára hagyja, akkor hangos vakkantásokkal azt imitálja, hogy mindjárt engem fog megharapni. /Farka továbbra is ide-oda jár, hiszen ez csak játék.../ Kénytelen vagyok keményen lefogni, nyakánál leszorítani, hogy abbahagyja, mielőtt megkapná a lábamat. 
Kiszalad, iszik egy nagyot, majd kimerülten mély álomba zuhan.