Félelmek II.

Rémisztő hangok

 

Oszkár iszonyatosan fél az este hangjaitól. Lefekvés előtt még egyszer levisszük, hogy kibírja reggelig. Csakhogy ez egyre inkább tortúrává válik. Amint a kapun kilépve ráeszmél, hogy sötét van, megmakacsolja magát és egy tapodtat sem hajlandó mozdulni.

Párom elviszi a kocsisor végére, s amint földet ér a lába, őrült vágtában a kapu felé veszi az irányt. Két-három ismétlés után belátja, hogy csak úgy menekül meg, ha produkál valamit. Gyorsan "alkot" egyet és pánikszerűen rohan vissza a házba. 

Egyik este megpróbálok rájönni, hogy mitől fél. Nem cipelem el, csak hagyom ülni a kivilágított kapualjban, hívogatva, labdájával csábítva. Kicsit remegve figyeli a hangokat és pár métert hajlandó megtenni. Ha egy konyhaablakból edények zörgése hallatszik: menekül vissza a lábam mögé. Gyanakodva figyeli a levelek zizegését, rémülettel telve fut a kapu biztonságába a busz hangjától. Egy autó bekanyarodásakor elszakad a cérna, nyüszítve kaparja az ajtót: menjünk be! Mi lesz itt, ha a tél közeledtével egyre hamarabb sötétedik!?

Érzékszervei finomulásával a hangok egyre nagyobb jelentőséget kapnak. Kezdi megérteni a "kutyanyelvet", de ez csak újabb félelmeket szül. Délután, miközben boldogan rohangál madzagra kötött labdája után a parkolóban, egy közeli házőrző kutya megugat valakit. Valószínűleg valami nagyon durvát "mondhat", mert Oszkár mindent otthagyva rohan vissza a kapualjba és rémülten figyeli, mi fog történni. A parkban játszadozva vakkantó kutyák egyáltalán nem zavarják, egy pillanatra felkapja a fejét, de aztán folytatja az aktuális rágcsálást vagy szimatolást.

Nagy örömömre magától rájött a labdázás lényegére: oda kell vinni a gazdához, csak úgy tudja újra eldobni. Az új felfedezés izgalmával játszunk "hozd ide" labdázást, mikor a felettünk lakó idősebb kutya ugat párat. Oszkár megmerevedik és nem hajlandó többé a labda után menni. Csak nézi, nézi a küszöbön átpattanó játékszert, de nem meri követni. Vajon mit "mondhatott" az a nagy kutya?